“A függőség és a család“ címmel 2018. április 24-én előadással egybekötött szakmai kerekasztal beszélgetést tartottunk a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán.
Az eseménysorozat második felvonásán olyan kérdésekre igyekeztünk válaszokat adni, hogy milyen hatása van az egyén szer- vagy viselkedési függőségének a családi kapcsolataira, mit jelent a társfüggőség (codependencia), mit tehetnek a családtagok a függő szerettük és az egész család felépülése érdekében. A fórumot Lévai Attila, a SJE RTK dékánja, Görözdi Zsolt, a SJE RTK Kari Szenátusának elnöke, valamint Szőcs Gizella, a Nádej – Reménység, n.o. Felügyelő Tanácsának elnöke nyitotta, majd Kovács Erikának, a pozsonyi Drogfüggőség Kezelő Központ gyógypedagógusának nagyszerű előadása következett, amely alapjául szolgált az állófogadás utáni szakmai kerekasztal beszélgetésnek.