Sorozatunk negyedik szakmai kerekasztal beszélgetését Dunaszerdahelyen az Üzleti- és Tájékoztatási Központban szerveztük meg a FEMIT polgári társulással karöltve.
Az eseményre olyan előadókat hívtunk meg, akik amellett, hogy gyakorló szakemberek, személyes tapasztalattal is bírnak a függőség megküzdését és a család szerepét illetően. Lovizer János és Dániel az Addiktológiai és Családkonzultációs Központ vezetői, nem mellesleg apa és fia felépülő függőknek tartják magukat, valamint Gáspár Károly, a Kendermagtalanító Alapítvány elnöke, és mint érintett apa. Célunk volt egyrészt, hogy megszólítsuk a szakembereket, érdeklődőket, hogy még mindig a család a társadalom legfontosabb alkotóeleme, így a drogfüggőség megelőzésében, ill. kialakulása után a közös megoldásban is kulcsfontosságú. Továbbá, hogy kapcsolatokat építsünk, és erősítsük az egyes szakterületek közötti hálót.