A Megálló Csoport Alapítvány és a Nádej-Reménység n. o. (Szlovákia) küldetése függőségben szenvedők társadalomba való visszavezetése terápiás módszerek segítségével.
 

A két partnerszervezet azonos területen dolgozik, ami a szenvedélybetegek társadalomba való reintegrációját jelenti terápiás módszerek segítségével. Fontos számukra, hogy folyamatosan újabb terápiás módszereket ismerjenek meg, és építsenek be programjukba küldetésük hatékonyabb megvalósítása érdekében.

 

Az új kábítószerfajták megjelenése, a kábítószerpiac alakulása, a klientúra fiatalodása, az online-szerencsejáték terjedése szintén indokolttá teszi az együttműködést. A két szervezet küldetése közös, elhelyezkedésük viszont merőben különböző. Míg a szlovák partner csendes falusi környezetben végzi munkáját, a Megálló Csoport Alapítvány forgalmas nagyvárosi környezetben fejti ki tevékenységét, ami kölcsönösen gazdagíthatja egymás klienseit, illetve szakembergárdáját.

 

Ezen az alapon nyugszik a két intézmény többéves, gyümölcsöző tevékenysége, mely arra irányul, hogy feltérképezzék a közös problémákat, a közös igényeket, és azok megvalósítására célokat tűzzenek ki. A partnerszervezetek eddig három kritikus területet azonosítottak a közös gondolkodás során: az együttműködés hiányát, a terápiás infrastruktúra hiányosságát, valamint a segítők túlterheltségét. A szlovákiai és a magyarországi szenvedélybetegek reszocializációjával foglalkozó intézmények közötti együttműködés hiányt szenved, ebből kifolyólag a két ország intézményeiben alkalmazott terápiás módszerek megismerése is fontos.

 

“A Megálló két  szakértője elsőként két napos tanulmány úton vesz részt Szlovákiában októberben a “Nadej” Reménység, bentlakásos Reszocializációs Intézetben, melynek  célja, hogy “testközelből” megismerve és átélve figyelhessük meg a partnerünk munkáját. Szakértőink részt vesznek a ház életében és munkájában. Mindemellett alkalom nyílik megismerni a terápiásokat, és velük is beszélgetni, problémáikról és arról, hogy “mi” hogy szervezzük a terápiánkat otthon. Ezt követően két szlovákiai szakember is ellátogat majd intézményünkbe ugyanebből a célból.

 

A tanulmányutakat követően a Megálló visszatér majd Szlovákiába saját klienseiből álló csoportjával, ahol tartalmas 5 napot tölt majd az intézetben. Ezalatt megfigyelhetjük  a különbségeket és a hasonlóságokat. A Reménységben inkább idősebb terápiások vannak, míg nálunk inkább a fiatalabb szerhasználók fordulnak meg. Csoportunk részt vesz majd a ház életében. Együtt takarítunk, együtt főzünk a szlovákiai kliensekkel, közös terápiás csoportokat tartunk és együtt sportolunk (foci, pingpong).  Végül, de nem utolsó sorban, „stábon“, vagyis munkamegbeszélésen is alkalmunk lesz részt venni, melynek keretében testközelből tapasztalhatjuk meg az aktuális kérdések megbeszélését, megoldását. Ezt követően ugyanebből a célból a szlovák kliensek csoportja is ellátogat majd intézményünkbe. Közös önsegítő, színház -és zeneterápiás csoportokat tartunk majd és Budapesten sem maradhat el az együtt főzés és sportolás.”

 

A hatékony munka érdekében a terápiás infrastruktúra is fejlesztésre szorul, elsősorban a terápiás eszköztár hiányosságai miatt. Az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló, „Struggle of Addicts on Drugs” (Szenvedélybetegek talpra állása, SKHU/1601/4.1/348) című projekt többek között ezekre a problémákra kíván megoldást nyújtani és a határon túli együttműködés eredményeként a két szervezet nagymértékben képes hozzájárulni a függő egyének, valamint családjaik felépüléséhez.

 

Mint sajtóközleményükben írták: “Programunk célja olyan értékközpontú és értékteremtő, a gyermek- és ifjúsági korosztály aktív részvételével megvalósuló programok támogatása, amelyek szervesen illeszkednek az ifjúsági közösségek, szervezetek szakmai tevékenységébe, munkájába. Szolgálják a határokon átnyúló együttműködést, valamint hozzájárulnak a gyermek és ifjúsági kezdeményezések megvalósulásához, a határon túli magyar közösségek erősítéséhez. Biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését, az ifjúsági korosztály tagjainak lelki és erkölcsi fejlődését, a megfelelő terápiás infrastruktúra megteremtését a határ menti területeken. Projektünk a kölcsönös szakmai látogatások, a bevált terápiás módszerek megismertetése, valamint a kliensek egymás szervezetéhez látogatása útján elősegíti az együttműködést a két partner között, ennek megfelelően tevékenységeink jelentős része egymásra épül, és közösen kerül megvalósításra.”

 

2017. szeptemberében mindkét intézmény szakemberei (terapeutái) tanulmányi úton vesznek részt a partnerszervezetnél, ahol megismerkednek az ott bevált terápiás módszerekkel. A tanulmányi utak során szerzett tapasztalatokat egy best practice workshop alkalmával elemzik ki, előkészítve a terepet a következő tevékenység számára.

 

Ennek alapján a következő tevékenység a már megismert jó gyakorlatok átadása lesz, amelynek keretében a két partner szervezet szakemberei és kliensei ellátogatnak egymáshoz, hogy empirikus úton megtapasztalják, eredeti környezetében átéljék egymás módszereit.

 

A célcsoport tagjai így egy merőben új környezetben válhatnak részeseivé a másik országban alkalmazott módszereknek. Az eltérő kultúra és helyszín a kliensek számára lehetőséget nyújt abban is, hogy fejlődjenek a tolerancia és többiek iránti érzékenység terén. A kölcsönös látogatások tapasztalatai egy záró rendezvény keretében kerülnek bemutatásra a folyamat végén, 2018 őszén Szlovákiában, melyen részt vesznek a szakma érintett képviselői is. Ez alatt az időszak alatt mindkét intézményben oktatási tevékenységek zajlanak (magyar, angol és szlovák nyelvoktatás, vállalkozási ismeretek, adminisztrációs ismeretek, főzés és hetente konfliktuskezelő alkalmak a kliensek és hozzátartozóik számára). Azonban nemcsak az intézmények munkájának fejlesztése valósul meg, hanem fontos szerepet kap a szakmai tapasztalatok, ismeretek átadása is mindkét országban a helyi együttműködő szervezetek részére. Ennek megfelelően széleskörű drog-prevenciós tevékenység valósul majd meg iskolákban és büntetés végrehajtási intézményekben, melynek fontos elemei a tanárokkal/nevelőkkel való törődés, munkájuk segítése, valamint prevenciós alkalmak megtartása a fiatalok részére (színház terápia, élő könyvtár, társasjáték, futball és esetenként kalandterápiás kirándulások megszervezése).

 

Az aktuális szakmai kérdések is szerepet kapnak majd öt szenvedélybetegséggel kapcsolatos kerekasztal beszélgetés és egy prevenciós konferencia megtartása során, melyek segítségével elérhető lesz az összes téma iránt érdeklődő szakember, a polgárok, a média képviselői és a politikusok egyaránt. A terápiás módszereket bemutató összegzést, a programtevékenységek tapasztalatait és a projekt során készülő módszertani kisfilmeket a szervezetek honlapjukon elérhetővé teszik a nyilvánosság számára.

 

A projekt partner a Nádej – Reménység n. o., tevékenységét 1992-ben kezdte meg alapítványként, majd 1997-ben alakult át a mai jogi formájában működő nonprofit szervezetté. Küldetése szenvedélybeteg férfiak társadalomba, családba, ill. a munkaerőpiacra való visszavezetése hosszú távú bentlakásos terápiás közösség módszerének, valamint foglalkoztatás biztosításának segítségével. Az egyetlen reszocializációs központ Szlovákiában, melyben szlovák és magyar nyelven is folyik terápia, székhelye Nagykeszin található, ám az egész ország területéről fogad klienseket. A szervezet munkáját jelenleg öt belső alkalmazott, ill. négy külső munkatárs és további önkéntesek segítik.

 

http://www.ujnemzedek.hu/hasznos/komoly-egyuttmukodessel-segitenek-a-szenvedelybetegek-talpra-allasat