Harmadik szakmai kerekasztalunkra 2018. április 17-én Dávid Ferencet a Kék Pont Alapítvány szociológusát, Biopolitikai Műhelyének vezetőjét kértük fel előadásra.
„Az örömök urai – Vizualizált biopolitikai kalandozás a vágyak és az örömök megregulázásának évezredes gyakorlatában” című érdekes előadásában kitekintést kaptunk a kortárs felépülési elméletekre és a designer drogrobbanás következtében létrejött katasztrofális hazai droghelyzetre, továbbá bemutatásra kerültek a Kék Pont Alapítvány progresszív biopolitikai kampányai és felépülési projektjei (Tilos Rádió, Urban Golf), mint best-practice módszerek.
A szendvicsebédet követően szakember moderátor vezetésével szakmai kerekasztal beszélgetésre gyűltünk össze, ahol tapasztalatot cseréltünk a jelenlévő problémákat és a hatékony módszereket illetően.