Napjainkban a legnagyobb veszélyt gyermekeinkre a kábítószer jelenti. Elég kinyitni az újságot, bekapcsolni a televíziót, sajnos naponta olvashatunk, hallunk újabb és újabb híreket, amelyek a drogfogyasztással kapcsolatosak.

Iskolánk, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola nagy figyelmet fordít a drogprevencióra. Pedagógusok, szülők gyakran feltesszük a kérdést: mit lehet, mit kell tenni a kábítószer-fogyasztás megelőzése és visszaszorítása érdekében? Első és legfontosabb módszer a megelőzés, a diákok felvilágosítása a drogfogyasztás káros hatásairól, illetve a diákok magatartásának olyan alakítása, amely távol tartja őket a drogtól. Nem elég, ha egy tizenéves gyermek csak szüleitől, pedagógusaitól hall erről a problémáról. Szükséges a drogokkal foglalkozó szakemberek bevonása is. 2018. február 19-én a hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyamok számára szerveztünk előadást. Felsős tanulóink találkoztak a nagykeszi Nádej- Reménység nonprofit szervezet képviselőivel. A Reménységet 1992-ben alapította Szőcs Kálmán és felesége Szőcs Gizella. Ez az egyetlen reszocializációs központ a Szlovák Köztársaságban, amely 1995 óta magyar és szlovák nyelven is segítséget nyújt függőségben levők számára. A célcsoportot a 16 – 55 éves, alkohol-, kábítószer- és játékfüggő férfiak és családjuk képezik. A komplex reszocializációs program legalább 12 hónapig tart. A hosszú távú bentlakásos terápia alapja a terápiás közösség modellje és a keresztény hit. Fő céljuk a szenvedélybetegek visszavezetése a társadalomba, családjuk körébe és a munkaerőpiacra.

A Reménység alapítói Szőcs Kálmán és felesége Szőcs Gizella, valamint fiuk és munkatársuk Szőcs Dávid – foto/Kučera Dárius
A Reménység alapítói Szőcs Kálmán és felesége Szőcs Gizella, valamint fiuk és munkatársuk Szőcs Dávid – foto/Kučera Dárius


Iskolánk igazgatója, Majer Péter mérnök nyitotta meg a találkozót, felhívta a tanulók figyelmét arra, milyen könnyű függővé válni, de milyen nehéz belőle kijutni. A találkozó attól vált átélhetővé a hallgatóság számára, mivel olyan résztvevői is voltak, akik ezt a szörnyűséget saját bőrükön tapasztalták.

Soha sem szégyen visszautasítani a drogot, alkoholt, nem kell felelőtlenül kipróbálni csak azért, mert a csapat, akihez tartozol, ilyet tesz. Ha problémád van, mindig kell egy felnőtt, akinek elmondhatod, ami bánt, akiben megbízol. Tudj akkor és ott nemet mondani, mert lehet, hogy elindul veled a lavina és akkor már késő lesz – hívta fel a tanulók figyelmét Szőcs Dávid.


Az előadás keretében megszólalt Csaba, aki a saját történetét, tragédiáját tárta elénk. Elmesélte, hogyan lett az egészséges, életvidám fiatelemberből egy emberi roncs. Története elmondása alatt figyeltem a tanulók arcát. A mindig eleven, zsivalygó nebulók most néma csendben, döbbenten követték figyelemmel Csaba sorsát. Őszintén elmondta, hogy csak a társainak akart megfelelni, aztán jött a lavina, ami maga alá temette, már nem tudott létezni drog nélkül, a drog erősebb volt, mint ő. Büszkén mondta a tanulóknak, hogy mióta a Reménység segítséget nyújt neki, 13 hónapja tiszta.


János a játékszenvedélyéről beszélt. Függősége játékautomatákkal kezdődött. Józan ésszel felfogta, hogy amit csinál, rossz, de amint megkapta fizetését, azonnal eljátszotta. Neki is ráment az élete, elvesztette munkáját, családját. Ötödik hónapja nem játszik, és helyezi új alapra az életét a Reménység terápiás közösségében. Mind Csaba, mind János saját példáján mutatta meg a tanulóknak, hogy nem szabad és nem kell kipróbálni a drogot, játékautomatát, mert ezzel életükbe beengednek valami olyat, amin aztán már nem tudnak uralkodni.


Álljon minden fiatal előtt mementóként a Reménység munkatársainak üzenete:
„Gyűjts belső értékeket, hogy legyen tartásod nemet mondani!“
(Kolek Margit, a komáromi Eötvös Utcai AI pedagógusa)

Forrás: Komaromonline.sk