Napjainkban az alkoholizmus mellett a kábítószerfüggőség és szerencsejáték iránti szenvedély is egyre súlyosabb társadalmi probléma. Az újrakezdéshez vezető nehéz és göröngyös úton nagy segítséget jelenthet a biztonságos, stabil, támogató közeg. Szőcs Kálmán református lelkészt, a Nagykeszin működő Reménység reszocializációs központ igazgatóját és feleségét, Szőcs Gizellát kérdeztük a témában.


Mióta működik a Reménység reszocializációs intézet? Miért döntöttek a központ megalapítása mellett?


Szőcs Kálmán: A feleségemmel korábban gyakorló lelkészek voltunk a Rimaszombati járásban és lehetőségeinkhez mérten már abban az időben is igyekeztünk segíteni a szenvedélybetegeknek. A rendszerváltást követően elhárultak előlünk az akadályok és úgy éreztük, hogy nem elég a terepen segítséget nyújtani, hiszen bizonyos stádiumban a szenvedélybetegeknek szükségük van egy védett helyre a gyógyuláshoz. A Nádej – Reménység Szociális Alapítvány 1992-ben jött létre (az idén vagyunk 25 évesek), miután sikerült kiépítenünk a szakmai kapcsolatokat, Bátorkeszin találtunk megfelelő épületet, majd 1995 tavaszán nyitottuk meg a központot.


Milyen típusú szenvedélybetegségeket kezelnek?


Szőcs Kálmán: Kezdetben főként alkoholproblémával küszködő szenvedélybetegek kértek tőlünk segítséget, jelenleg hozzávetőlegesen 50-50% az alkoholisták és kábítószerfüggők aránya, emellett volt játékautomata- és internetfüggő kliensünk is. Napjainkban egyre gyakoribb a kombinált függőség, tehát többféle drog kombinációja, akár az alkoholizmussal vagy egyéb függőségekkel.


Mennyiben térnek el egymástól a különböző függőségek kezelési módszerei?


Szőcs Kálmán: Csoportosan foglalkozunk a kliensekkel, de emellett fontos, hogy személyre szabottan kezeljük az adott problémát. Természetesen megmutatkoznak a különbségek, hiszen egy kábítószeres rövidebb úton teszi tönkre magát, az alkohol viszont lassabban ható méreg, tehát vannak eltérések a részletekben, emellett természetesen számos egyéb tényezőtől is függ, ki hogyan birkózik meg a helyzetével.


Fiatalokkal is foglalkoznak a központban?


Szőcs Kálmán: Jelenleg a legfiatalabb kliensünk 24 éves, a legidősebb pedig 52, de voltak már itt 16-17 évesek is, a jelenlegi szabályok szerint azonban a 18 év alattiakra már specializálódni kell, hiszen esetükben sokkal összetettebb a kezelés. Házon belül külön csoportot kéne kialakítani számukra, ami jelenleg akadályokba ütközik.


Milyen tényezők befolyásolják a függőség kialakulását? Bizonyos társadalmi csoportok veszélyeztetettebbek e tekintetben?


Szőcs Kálmán: Több tényező is közrejátszik a függőség kialakulásánál: egyrészt kell rá bizonyos mértékű hajlam, másrészt szerepet játszanak a szociális körülmények is. Az egyik kliensünknél például részben a cukorbetegség miatt alakult ki a függőség, ugyanis nem fordított elegendő figyelmet a betegség kezelésére, és ez pszichikailag is kihatott rá. Emellett fontos szerepet játszottak az életkörülmények, bár vallásos családba született, mégsem tudták megadni neki a szeretetet olyan formában, ahogyan igényelte volna. Ez az eset is azt bizonyítja, mennyire összetett ez a folyamat.


A központba érkező kliensek saját elhatározásukból vállalják a kezelést? Általában mennyi időt töltenek a Reménységben?


Szőcs Gizella: A legtöbb esetben a családtagok nyomására lépnek be a reszocializáció hosszú folyamatába, de egy idő után nekik kell eldönteniük, hogy szeretnének-e maradni. Akit a család betuszkol, de mégsem tud megbirkózni a gondolattal, hogy szüksége van a segítségre, az általában el is megy ez első néhány hónap után. Ha ők maguk nem igazán akarják megoldani ezt a helyzetet, akkor nem tudnak talpra állni.


Szőcs Kálmán: A szenvedélybetegeknek el kell jutniuk arra a pontra, hogy rájöjjenek, valahol irányt tévesztettek, rendet kell rakniuk a lelkükben, hogy legyen erejük az újrakezdéshez. Mi általában legalább egy évet ajánlunk, ez először soknak tűnik, hiszen sokan az első néhány hét után már fizikailag jobban érzik magukat, de nem biztos, hogy valóban készen állnak az újrakezdésre, mivel ez egy aprólékos munka, hosszadalmas folyamat. Természetesen senkit sem tartunk itt erőszakkal, de minden esetben felhívjuk a kliens és a család figyelmét is a veszélyekre.


Hogyan telik a központ lakóinak egy napja? A gyógyulás szempontjából fontos a napirend kialakítása?


Szőcs Gizella: Nagyon fontos a napirend, hiszen újra meg kell tanulniuk a rendszerességet. Reggeli tornával indul a nap, 7 órakor közös reggeli, majd az aktuális beosztás alapján a takarítás következik. Jelenleg fut egy európai uniós finanszírozású projekt, amelynek a keretén belül 8:00-tól 9:30-ig csoportos foglalkozások vannak. 10:00-től 12:00-ig munkaterápia következik – a nyári időszakban általában a kertben dolgoznak, hiszen a virágok mellett zöldségeket és gyümölcsöket termesztünk, és állatokat is tartunk. A konyhán főzni tanulnak – elméletben s gyakorlatban is – sőt savanyúságokat, befőtteket is készítenek. Miután megebédeltek, van egy óra szabadidejük, és 14:00-től 16:30-ig folytatódik a munkaterápia, ezt követően pedig ismét egy másfél órás csoportterápián vesznek részt. 18:30-kor közösen vacsoráznak, utána szabadon választott foglalkozás következik: a fiatalok edzenek a konditeremben, mások filmet néznek vagy társasjátékkal, olvasással töltik idejüket a 22:00 órai takarodóig.


Milyen foglalkozások zajlanak az említett uniós projekt keretében?


Szőcs Dávid szociális munkás, projekt koordinátor: A „Struggle of Addicts on Drugs” elnevezésű európai uniós projektünk, amelyet az Interreg V- A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósítunk meg, többek között tartalmaz egy oktatási programot is, így jelenleg nagyon sok a képzés és a lehetőség. A kliensek heti 2-2 órában angolul és szlovákul tanulhatnak, irodalomterápián vehetnek részt, jogi és vállalkozói ismereteket sajátíthatnak el, a szakács tanfolyamon főzni tanulnak, egy mérnök pedig a vidéki munkákról ad át gyakorlati ismereteket. Délutánonként önismereti és konfliktuskezelő csoportterápiákat tartunk, amelyekbe minden hónap harmadik szombatján a családtagokat és a volt klienseket is bevonjuk. A projekt keretében 16 hónapon keresztül – 2018 végéig – zajlanak ezek a foglalkozások, de a nyelvoktatást később is folytatni szeretnénk, hiszen rendkívül hasznos a jövőjük szempontjából.


Szőcs Kálmán: A projekt keretén belül a foglalkozásokon túl magyarországi partnerünkkel, a budapesti Megálló Csoport Alapítvánnyal tapasztalatcsere programokat, továbbá szakmai kerekasztalokat szervezünk, valamint számos oktatási intézményben tartunk drogprevenciós előadásokat. Egy jelentősebb rekonstrukció is megvalósul majd: a központ az egykori állami gazdaság területére épült, jelenleg is van egy kihasználatlan épület – a régi kazánház, amelyet a közeljövőben tornateremmé alakítunk át. Ez gyakorlatilag egy multifunkcionális teremként fog működni, ahol nem csupán a klienseink, de megegyezés alapján a helyi polgárok is sportolhatnak majd, valamint rendezvények szervezésére is alkalmas lesz.


A reszocializációs intézetbe való költözést megelőzően kórházi kezelésben is részesülnek a szenvedélybetegek?


Szőcs Kálmán: Az lenne az ideális, ha kórházi alapkezelés után érkeznének hozzánk, de sokan rettegnek a kórházaktól. Mindenképpen csak pszichiáteri beutalóval veszünk fel klienseket, így az orvos ítéli meg, hogy szükség van-e a gyógyszeres kezelésre is -, de sok esetben nem indokolt. Nehezíti a helyzetet, hogy sokszor a függőséghez személyiségzavar is társul, amely már korábban jelen volt, mint a függőség.


Szőcs Gizella: Ezekben az esetekben rendkívül hosszadalmas – nem egy, hanem sok-sok éves – szakmai együttműködésre van szükség, amelyet a kliensek nagyon nehezen fogadnak el. Jelenleg két pszichológussal dolgozunk együtt, mert azt tapasztaljuk, hogy egyre súlyosabb személyiségzavarokkal érkeznek hozzánk a kliensek. 25 évvel ezelőtt főként csak a függőséggel – abban az időben leginkább az alkoholizmussal – kellett megküzdeni, napjainkban azonban egyre több ilyen esettel találkozunk, ráadásul ezek a kliensek nagyon sok esetben korábban semmilyen kezelésben nem részesültek.


Mennyire hosszadalmas folyamat az adott problémával való szembenézés, a függőség beismerése?


Szőcs Kálmán: Sokáig a családon belül is a szülőt hibáztatják a függőséggel küszködő gyerekek, vagy az alkoholista férj a feleséget, úgyhogy kell hozzá egyfajta alázat, hogy eljuthassanak a beismerés szintjére. Sok esetben a központba érkezőknél nem az az alapmotiváció, hogy valóban velük van a baj, legtöbbször inkább külső nyomásra érkeznek ide, miután a családban már tarthatatlanná vált a helyzet. Később a központban szembesülnek a problémákkal, csak idővel ismerik be, hogy szükségük van a segítségre. Sokat segít, hogy egymással beszélhetnek a problémákról és segítenek egymásnak a gyógyulásban.


Hogyan tudnak segíteni a klienseknek a célok kitűzésében és a jövőkép kialakításában?


Szőcs Gizella: A függőség sokkal inkább lelki eredetű probléma, mint fizikai. Nagyban segít az önismeret, hogy őszintén szembe tudjanak nézni a gyengéikkel és erősségeikkel, megtalálják a helyüket az életben. Ha javul az önértékelésük, tudnak a konfliktusokról és problémákról beszélni, változik az élethez való alapvető hozzáállásuk is. Sokat számít az, hogy hogyan tekintenek a kihívásokra, hogy a változás számukra rémálom-e, vagy lehetőség arra, hogy fejlődjenek. Igyekszünk fejleszteni a kliensek gondolkodásmódját, hogy megértsék, a kihívások által gazdagabb lesz az életük és a problémák megoldásával erősebbé válnak. Az erre irányuló foglalkozásokkal, az önértékelés javításával, személyiségük, gondolkodásmódjuk, érzelmeik megismerésével segítünk abban, hogy ne féljenek attól, ami rájuk vár.


Szőcs Kálmán: A szakmaiság mellett további segítségként felkínáljuk a keresztyén hitet, ami a terápiás közösség mellett a munkánk másik fontos alappillére. Arra törekszünk, hogy a ház mindennapjaiban és lelkületében is megjelenjenek a keresztyén értékek, így egy olyan jó légkört alakítsunk ki, amelyben a klienseink lelkileg is gyógyulni és fejlődni tudnak. Szerdánként a bibliaórán osztjuk meg egymással a gondolatainkat, vasárnaponként pedig istentiszteletre gyűlünk össze.


Ez az intézmény egyfajta védőburkot jelent számukra a gyógyulás során. Hogyan készítik fel őket arra, hogy mi vár rájuk, ha kilépnek az ajtón?


Szőcs Kálmán: Nos, az első három hónap még védett időszaknak számít, hiszen fontos, hogy akklimatizálódjanak, de később egyre több lehetőségük van arra, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a külvilággal. Az első pár hét után már telefonon tarthatják a kapcsolatot a családtagokkal, havonta egyszer pedig családos napot tartunk, ilyenkor a központba látogathatnak a hozzátartozók. Az első 3 hónap után egy napra hazamehetnek, majd később akár hosszabb időre is. Fokozatosan elkezdenek ügyeket intézni – először egy családtag kíséretében, majd egyedül, s végül mielőtt végleg elhagynák a központot, segítünk nekik a munkakeresésben, hiszen nem szívesen válunk meg senkitől, amíg a lakhatása és foglalkoztatása nem biztosított. Általában felvesszük a kapcsolatot a munkahivatallal, emellett szerencsére több vállalkozóval kialakultak ismeretségek az évek során.


Milyen arányban sikerül véglegesen kigyógyulniuk a szenvedélybetegségből?


Szőcs Gizella: Hozzávetőlegesen a klienseink felének sikerül hosszú távon talpra állnia, ez azonban nagyon jó aránynak mondható, hiszen az egészségügyben elvégzett kutatások alapján is csupán a betegek 40%-a működik együtt az orvossal. Nagy sikernek mondható, ha a reszocializációval sikerül elérni 50-60- 70%-ot, hosszú távon azonban mindig fennáll a visszaesés esélye. Arra is megpróbáljuk felkészíteni a klienseket és a családot, hogy mi a teendő ilyen esetben. Természetesen vannak gyengébb és erősebb csoportok, bizonyos esetekben akár a csoport kétharmada absztinens. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk akár 25 éves távlatból is követni a régi kliensek életútját, közülük 50% biztosan talpra állt.


Milyen forrásokból finanszírozzák az intézmény működését?


Szőcs Kálmán: A finanszírozás tekintetében a megye hatáskörébe tartozunk, a lehetőségekhez mérten támogatják a működést; ezt minden évben újra kell kérnünk. A megye határozza meg, hogy hány kliens ellátására igényelhető a támogatás – jelenleg ebből 14 főre kaptunk támogatást a reszocializációs központban és 4 főre a félutas házban. Emellett persze léteznek uniós pályázatok, ezeket azonban csupán projektek megvalósítására lehet igényelni a kiírt feltételek alapján, a működés finanszírozására nem.


Szőcs Gizella: Ahhoz, hogy a törvényben meghatározott módon működtethessük a központot, minimum 12 fő állami támogatásra van szükségünk, hogy biztosítani tudjuk a pszichiátert, pszichológust, orvost, szociális munkásokat és minden egyebet. Munkatársaink és magunk felé is magas az elvárás, hogy minden szükséges segítséget megadjunk a hozzánk forduló szenvedélybetegnek és családjának is.


Véleményük szerint a galántai Tiszta Nap intézetben kipattanó botrány mennyiben nyomta rá a bélyegét erre a szakmára? Érezhető bizonyos mértékű bizalomvesztés a kliensek részéről?


Szőcs Kálmán: Egészen biztosan nem tesz jót a munka presztízsének, hogy ezek a történések medializálódtak, de nagy szükség van erre a munkára, azonban lélek kell hozzá, elhivatottság, odafigyelés és szakmaiság.


Szőcs Gizella: Ebben a nehéz helyzetben olyan szempontból szerencsések vagyunk, hogy nagyon szép környezetet sikerült kialakítanunk és számos új kliensünk a korábbi – mára már felépült – szenvedélybetegek ajánlására jelentkezik a központba. Szinte az egész országban elterjedt a Reménység híre, mivel nagyon emberségesen bánunk a szenvedélybetegekkel, ezért sokan ajánlják a központot. Tehát ilyen szempontból nem érezzük az ügy hátrányát, inkább csak abban a tekintetben, hogy megszaporodtak az ellenőrzések. Az akkreditációt is nagy mértékben megszigorították a galántai esettel összefüggésben, de szerencsére a legtöbb új feltételnek már korábban is megfeleltünk.


Forrás: Bumm.sk
http://www.bumm.sk/belfold/2017/09/26/szocs-kalman-az-utobbi-idoben-halmozottan-van-jelen-a-fuggoseg-a-szenvedelybetegeknel