Nagy Miskó Ildikó • 2018. április 25., 09:30
 
A kóros függőség felismeréséről, valamint a család e súlyos problémához való viszonyulásáról és annak megoldási lehetőségeiről tartott szakmai kerekasztal-beszélgetést április 24-én Komáromban a Reménység nonprofit szervezet együttműködve a Megálló Csoport Alapítvánnyal és a Selye János Egyetem Református Teológiai Karával, annak Tiszti Pavilon-beli székhelyén.
 
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a kóros függőség (addikció) betegség: olyan lelki, adott esetben testi állapot, amelynek jellemzője a sürgető vágy jelenléte, és az ellenállhatatlan szükségérzet ismételten és rendszeresen a szervezetbe juttani a kívánt anyagot, vagy megismételni a kényszeres cselekvést.
 
A lelki és testi függőség lehet kémiai, mint az alkohol-, gyógyszer-, nikotin-, koffein- és drogfüggőség, valamint viselkedési függőség, mint egyebek mellett a játék- és munkaszenvedély, valamint a kleptománia, továbbá a vásárlási vagy akár szexfüggőség.
 
A tudomány számára is kérdés, hogy miért válik valaki függővé, valaki pedig nem. Ez egy összetett probléma, amely az egész személyiséget és családját is érinti, miközben szociális (megromlott családi kapcsolatok, adósságok felhalmozása, esetleges hajléktalanság és bűncselekmények elkövetése), fizikai (szomatikus, pszichiátriai és fertőző betegségek, illetve balesetek), továbbá lelki következményekkel, diszfunkciókkal (hazudozás, a környezet manipulálása, felelősségtudat hiánya, helytelen önértékelés és valóságérzet stb.) jár együtt.
 
Kovács Erika, a pozsonyi Drogfüggőség-kezelő Központ gyógypedagógusa és pszichoterapeutája A függőség és a család című felvezető előadásában elhangzott: míg a függőséget az orvosok betegségnek, a pszichológusok pedig megrögzött viselkedésnek tartják, addig a szellemi központú magyarázat szerint ez az önpusztító bűn. Egy biztos: a másban örömöt nem lelő, függőségben szenvedők életvitele negatívan hat az egész családra: tönkreteheti azt.
 
„Az egész család betegségjeleket (érzelmi viszályok, pénzgondok) mutat ott, ahol jelentkezik a szenvedélybetegség“ – hangsúlyozta.
 
Minden függőség eleje tünetmentes, s a függő személy a későbbiekben is igyekszik takargatni függősége jellegzetes vonásait, amelyek eltérnek az alkohol-, illetve drogfüggők, valamint a játékszenvedély-függők esetében. Az alkoholfüggőknél árulkodó jel a szeszes ital jellegzetes szaga és az alkoholmámor okozta viselkedés.
 
A kábítószerfüggők egyre több időt töltenek a szobájukban elszigetelődve, s igyekeznek tagadni gondjaikat, semmit sem akarnak megbeszélni a hozzátartozóikkal, később kerülik a munkahelyüket, esetleg meglopják a családtagjaikat. A játékszenvedély-függőknél pedig legnagyobb mértékben mutatkoznak az anyagi jellegű következmények.
 
A családtagok részéről függőséggyanú esetén fontos a helyes megközelítés: „Minden érintett családot ezúton is arra bátorítok, hogy függőséggyanú esetén ne szégyenkezzenek, hiszen orvosi szempontból a függőség is ugyanolyan betegség, mint a többi. Megoldást jelenthet, ha a probléma mélyére ásunk és megtaláljuk annak hatékony megoldását. Ellenben a tagadás és a szégyenkezés nem vezet jóra, hiszen idővel csak még inkább elhatalmasodik a probléma“.
 
Hozzátette: „A rászorulók egyenesen pozsonyi központunkhoz is fordulhatnak segítségért, telefonszámunk: 02/53417464, e-mail címem pedig a következő: ekovacsova@cpldz.sk. Kollektívánkban magyarul csak én beszélek, pszichoterapeutaként és gyógypedagógusként tevékenykedek. Helyi szinten pedig segítséget nyújthatnak az orvosok, a pszichológusok, a lelkészek és más segítő szakemberek is“.
 
Majd azt is megtudtuk, hogy kétféle módon: gyógyszeres kezeléssel, valamint különféle témakörökben folyó egyéni és csoportos beszélgetések, illetve családterápia segítségével segítenek a függőséggel küszködőknek. Az orvos bizonyos esetekben úgy is dönthet, hogy kihagyható a gyógyszeres kezelés. Bejáró-ambuláns és bennlakó részlegünk is van. Az utóbbiban orvosunk beutalása alapján 12 hetes kezelést végzünk, miközben a hétvégékre hazajárhatnak pácienseink. Persze, a betegek maguk dönthetik el azt, hogy melyik módon szeretnének megszabadulni függőségüktől, ám felhívjuk a figyelmüket arra, hogy legintenzívebb az említett 12 hetes kezelés, amely során végig egész nap foglalkozunk velük. Segítjük-motiváljuk őket abban, hogy miután beismerték problémájukat, segítségünkkel szabadulni akarjanak káros függőségüktől. Ennek eléréséhez az egész életrendjüket alapjaiban kell megváltoztatniuk – magyarázta Kovács Erika.
 
Arról is érdeklődtünk, hogy központjuk milyen mértékű eredményességgel dolgozik, s gyakoriak-e a visszaesések.
 
„Központunk 60 százalékos eredményességgel dolgozik, ami világviszonylatban is jó eredménynek számít. Tény, hogy vannak teljes szabadulások és visszaesések is. Az előbbiekért nagyon hálás vagyok a Teremtőnek. Tudatosítanunk kell: a beteg önerőből nem tud szabadulni, nagy szükség van a segítségünkre-közbenjárásunkra, de a Jóisten az egyedüli szabadító“ – zárta tájékoztatását.
 
A keddi rendezvény megvalósulását, amelyen többek között a Református Teológiai Kar szociális gondoskodás tanulmányi programjának hallgatói is részt vettek, az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Program támogatta.
 
A szakmaiság mellett annak keretében Görözdi Zsolt, az érintett kar szenátusának elnöke rövid bibliai idézetekkel biztosította a lelki alapot, illetve hitbeli tartalmat. Szőcs Gizella, a Reménység Felügyelő Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy a függőség problémakörének megoldásához feltétlen szeretetre és elfogadásra van szükség.