Az október 26-án Budapesten megrendezett prevenciós konferenciának a Hotel City Inn adott otthont. A Fiatalság „bolondság” – Fiatalok új függőségei és a hozzátartozók lehetőségei című konferencia célja volt bemutatni az új kábítószerfajták megjelenésének veszélyeit és a szakemberekre váró kihívásokat. A konferencia a Megálló Csoport Alapítvány vezetőségének megnyitó beszédeivel kezdődött fennállásuk 20 éves évfordulója alkalmából.

Az első előadáson Kun Bernadett pszichológus, egyetemi adjunktus a nem anyagi és viselkedési függőségekről beszélt „Mai függőségeink – drogok nélkül” címmel. Őt követte Dr. Kapitány-Fövény Máté, a SE ETK Addiktológia Tanszék adjunktusa, a Nyírő Gyula Kórház – OPAI Drogbeteg Gondozó klinikai szakpszichológus jelöltje „Új pszichoaktív szerek: Kati a műfüvön” című előadásával. Mundrucz Anett oktatásszervező, a MRE KIMM munkatársa a szenvedélybetegek családjával való foglalkozásról osztotta meg tapasztalatait „Változások a családban” címmel. dr. Méhesné Jakucs Anna, gyógypedagógus, a Mentálhigiénés, Egészségügyi és Módszertani Szolgálat vezetője, valamint Oláh Péter, a Megálló Csoport Alapítvány szakmai vezetője a „Terápiás lehetőségek javítóintézeti fiatalokkal” témát hozta közelebb a hallgatósághoz. Végül, de nem utolsó sorban Mgr. Szőcs Kálmán, a Nádej – Reménység n.o. Reszocializációs Központ és Átmeneti Otthon igazgatója „A hit gyógyító ereje” című előadásában mutatta be intézményüket és terápiás programjukat.

 

 

 

 

Este 19.00 órakor egy nagy létszámú, mégis baráti hangulatú prevenciós esttel folytatódott a program. Felléptek többek között a Ráckeresztúri Tinirehab fiatal kliensei, a Megálló Csoport Alapítvány színház tréningjének fiataljai, valamint zene csoportjának oktatója és énekesnője, egy felépült függőkből álló spontán „megállós” együttes, amelybe Kiss Tibor, a Quimby együttes frontembere is bekapcsolódott.